Bevezető:

Zoe még a Digivilágban megígérte, hogy minden sráccal randizik majd, ha visszatértek. Most épp Kouji volt a soros, de Zoe elkésett…

Kouji már órák óta Zoe-ra várt. Kezében egy virágcsokrot fogott. Nem tartotta túl fontosnak, de ha már ez egy randi, akkor csak illő virágot is vinni.

Nemsokára befutott a lány.

-Szia Zoe! – köszönt neki Kouji.

-Hello! – válaszolta –Bocsi, hogy késtem!

-Semmi baj! – mondta Kouji.

-Szóval ez lenne akkor a randink? – vetette fel a témát Zoe.

-...I...Igen...-mondta zavartan Kouji –„Most kéne odaadnom a virágot…” – gondolta.

-Hoztam neked egy csokor virágot ajándékba! – majd épp átnyújtotta volna a csokrot, mikor valami furcsa érzés fogta el. Kezéből kiesett a virág, és csak meredten nézett maga elé. Egyetlen szó hasított a fejébe: „Kouichi”

-Valami baj van, Kouji? – kérdezte Zoe.

-Se..semmi... – dadogta – Mindjárt visszajövök! – és ezzel elfutott.

Futás közben ezek a gondolatok kavarogtak Kouji fejében: „Mi történhetett vele?” „Remélem semmi komoly…és ha mégis?”

Odaért a házhoz, és hirtelen kinyitotta az ajtót.

Szörnyű látvány tárult elé. Mindenütt szétdobált könyvek, ruhák, és egyéb tárgyak. Az egész ház úgy nézett ki mintha a betörők jártak volna ott, és föltúrtak mindent.

-„Nem...ez nem lehet...” – Kouji ijedten nézett körbe.

Bement a következő szobába, ahol hasonló helyzet fogadta.

-„Hol lehet? Lehet a rablók...” – egyre idegesebb lett.

Meglátott egy ajtót, és gyorsan odasietett.

-„Ha itt nincs, nincs sehol se...” – és óvatosan benyitott.

A konyha tárult elé. Törött tányérok, szanaszét heverő lábasok. Minden a feje tetején.

Ekkor egy hang törte meg a csendet:

-Kouji?

Odanézett. Nem hitte el, de Kouichi volt az, aki egy halom lábas közt ült, és igencsak el volt keseredve.

-Mi történt? – kérdezte meglepődve Kouji.

-Megpróbáltam összepakolni. – felelte csüggedten.

-Jaj, Kouichi, azt hittem...azt hittem, hogy betörtek...és téged... - Kouji már majdnem sírt.

-„Kouji...az én testvérem...ennyire aggódik értem” – gondolta magában Kouichi.

-Gyere, ketten majd rendet rakunk! – mondta, és megfogta Kouji vállát.

Kouji mosolygott, és elindultak összepakolni.

Eközben Zoe még mindig várakozott.

-„Nem hinném, hogy visszajön. Miért? Minden fiú csak játszik velem. Bunkó, miért is hittem neki!” – gondolta.

Fölemelte a virágot, és szomorúan hazament.